Irodánk pontos címe: Budapest, New York, Rio De Janeiro, Tokió… I.rész

Ahogy azt talán mindannyian tudjátok, a Comforce-ot nem csak itthon, hanem CloudAgents néven a nemzetközi piacon is megtalálhatjátok. Míg a Comforce az országhatárokon belül rendelkezik klasszikus call centerrel és távmunkásokkal is, addig a CloudAgents minden telefonos ügyintézője távmunkásként dolgozik. Elvégre nem várhatjuk el egyik kollégánktól sem, hogy minden reggel több ezer kilométert utazzon azért, hogy megkezdhesse munkáját a budapesti irodánkban!

Ezzel a két részes cikkel szeretnénk egy kis bepillantást engedni számotokra abba, hogy hogyan is működtetnek a CloudAgents-es fiúk és lányok egy olyan gépezetet, ahol nem ritka, hogy az operátorok, a megbízó és a call center több ezer kilométerre vannak egymástól, és mégis olajozottan megy a munka. Kézsmárki Borival beszélgettünk, a Comforce/CloudAgents nemzetközi területért felelős HR partnerével.

 

Mutasd be kérlek egy kicsit a nemzetközi operátorokat, a CloudAgenteket! Ha meg szeretnénk őket hívni egy Comforce-os bulira, akkor hány kontinensről érkeznének a kollégák, kolleginák, és hányféle nyelven kéne köszönteni őket, ha mindenkit az anyanyelvén szeretnénk üdvözölni?

A nemzetközi „Comforce-os buli”, nem fikció, nagyon sok online eszközt használunk, hogy közösséget építsünk a virtuális térben lévő ügyintézőinkből. Ilyenkor mindig nagy örömmel fogadják, ha elmondjuk, ki honnan csatlakozott be éppen, milyen nála az idő, milyen nyelven, melyik országból dolgozik.  Nyomon követjük a nemzeti ünnepeket és a fontosabb magánéleti eseményeket is.

Adatbázisunkban jelen pillanatban több, mint 11.000 regisztrált távmunkás van, akikkel akár 121 különféle nyelven tudunk „megszólalni”. Összesen 2125 operátorral dolgoztunk már együtt, 40 nyelven. Jelenleg 880 ügyintézővel állunk szerződésben.

Csak az érdekesség kedvéért, múlt héten indítottunk egy brazil-orosz-dél-afrikai projektet. A brazil ügyintézők természetesen egyrészt Brazíliából érkeztek, de volt olyan jelentkezőnk is, aki brazil, de Romániában él. Az egyik orosz ügyintézőnk Cipruson, míg a másik egy görög szigeten él. Ráadásul az is kiderült, hogy az egyik dél-afrikai kolléga Budapesten él. Természetesen éltünk a ritka lehetőséggel, és meghívtuk egy kávéra, hogy beszámolhasson a többi ügyintézőnek, hogy a HR és operációs vezetők, nem csak a „cloud-ban”, azaz a „felhőben” léteznek, hanem nagyon is valóságos személyek, akik épp a budapesti kánikulában irányítják a különböző kampányokat.

 

Ha szeretnék egy gyors csapatmegbeszélést tartani a Comforce-os távmunkás kollégákkal, akkor nyugodtan elküldhetem a meghívót reggel 8 órára, hiszen tudom, hogy egészen Záhonytól Sopronig, 8 órakor már mindenkit elérhetek. Viszont mi történik akkor, ha a CloudAgents csapat is szeretne egy reggel 8 órás megbeszélést tartani?

Amikor egy többnyelvű csapattal szeretnénk tréninget / megbeszélést szervezni, a szokásosnál több szempontot kell figyelembe venni. Elképzelhető, hogy a támogatott nyelvek is a Föld különböző szegleteiben vannak, akár 6-12 óra időeltolódással, de az is nagyon valószínű, hogy az ügyintézők, még ennél is több helyről kapcsolódnak be a munkába. Ha több nyelven zajlik a projekt, mindig a támogatott nyelv szerinti munkaidőt vesszük alapul, így próbálunk meg találni egy egészséges középutat.

Egyébként pedig a tréningjeinket mindig rögzítjük, ezért ha valaki nem tudott részt venni rajta, vagy szeretné átismételni azt, egy kattintással megteheti. Egyre nagyobb hangsúlyt helyezünk az e-learningre, ezzel is támogatva az időponttól független önálló tanulást.

Egyébként a tapasztalat az, hogy az ügyintézők szívesen csatlakoznak egy tréninghez még akkor is, ha az az ő időzónájuk szerint esetleg nagyon korán vagy nagyon későn van, mert fontos számukra a közösség, az interakció, még akkor is, ha itt csak virtuálisan van jelen.

Nagy segítség számunkra, hogy minden ügyintézőnk magas szinten beszél angolul ezért a tréningek egységesen angolul zajlanak. Számtalan különféle országból és kultúrkörből érkező kollégával dolgozunk együtt, de épp ezért érdekes a munkánk. A CloudAgents gyakorlatilag egy „kulturális olvasztótégely” a virtuális térben, mindig élvezettel tanulunk a másiktól, a másik kultúrájáról. Elfogadóak, családbarátak és toleránsak vagyunk, ez minden munkatársnál alap.

A következő részében megtudhatjuk, hogy személyes kapcsolat nélkül hogyan működtethető sikeresen egy call centeres projekt. Továbbá Bori mesél nekünk arról is, hogy vajon van-e helye a romantikának egy virtuális call centerben?

 


Kézsmárki Borbála a Comforce-nál dolgozik, mint HR partner. Karrierje kommunikációs területen indult, reklámügynökségnél, majd vállalati oldalon szerzett marketing- és PR-tapasztalatot. Ezt követően mint HR Business Partner, főként a retail szektorban gyarapította tudását. Dolgozott a MOL-nál, illetve az AmRest éttermi brandeket (Starbucks/KFC/Pizza Hut) üzemeltető cégnél. Profilját színesíti, hogy három országban – Indonéziában, Olaszországban és Belgiumban is élt, így könnyedén tud a különböző kultúrákkal hatékonyan kommunikálni.

Visszajelzések

Vállalatunk célja egy teljesen új potenciális ügyfélkör feltérképezése volt, amikor a Comforce-al először találkoztunk. Abban biztosak voltunk, hogy tapasztalt partnert keresünk, hiszen az értékesítési folyamat egyik legérzékenyebb területét, a hideghívások segítségével történő időpont egyeztetés lebonyolítását szerettük volna...

Tóth Balázs, sales manager